Keresés ebben a blogban

2011. május 31., kedd

Asszony

Rabul ejteném, arcomon csavargó tekinteted.
De pillantásod gyönyörű, csintalan szemed.
S köztünk az apró sóhaj jelzi, az idő megállt.
Mert édes csókod egy álmot, valóra vált.

És álmodnék még, egy érintést, csak egyet.
Arcom, tenyered bársonyában temetkezett.
Itt béke van és nyugalom, Asszony hatalma.
Érintése szelídé tesz, ha akarna birtokolna.

Mi bennetek ez a varázs, áldás, égi csoda?
Az Asszony ki lélekkel születik, a jó otthona?
Szelíd pillantás lakik, gyönyörű tekintetében.
S minden düh elszáll, ringató ölelésében.

Legyél áldott Embernek lánya, kincsed végtelen.
Királyok térdelnek pórban, vonzerőd féktelen.
Hisz válogatsz kedvedre, szerelmed te döntöd el.
Csak lelked vigyázd, érintésedben él, sose hagyd el.

Suttogó


Változik az éjjel.

Sír az ég, csak este nyugszik kicsit.
Szánom fájdalmát, s látom könnyeit.
Így bánatos a világ, akár az elmúlás.
Hű társam ölelem, vigaszt nyújtó acélhangzás.

Altatom az éjszakát, s dallamra táncolnak csillagok.
A holddal tangózik a Jupiter, s arcán mosoly ragyog.
A szél leül hisz fáradt, csak a dalra bólogat.
S ezer csillag hullik szét, keresik párjukat.

Valami változik, hisz az éj egy csoda varázs.
Ott mélyen hol hideg volt, lángra lobban a parázs.
S a tűz mit látni vélek, táncolni a húrokon.
Asszonytestű szerelem, örökre lángoljon.

Most úgy szeretnék búcsúzni, s hagyni minden mulandót.
Egy új világba átlépni, s feledni szürkét és fakót.
Hisz színezem az éjszakát, a feketébe vörössel.
Ez a párperc az élet, össze olvad test a testtel.

S a csend, akár az ébredés, újra magam vagyok.
Lassan hullik le a kéz, az elrohanó hang után kutatok.
De csend van, a dalnak vége s kicsit meghalok.
Hogy újra szülessek, mint a dallal élő halhatatlanok.

Suttogó

2011. május 30., hétfő

Hát jöjjön a fekete leves, 
nem vagyok se jó, se kedves.
Az élet dobál, egyszer fent majd lent, 
lelkem retkes.
 
Hazug világ szült, s hagyott mocsokban, 
nem változom.
Mosoly után, könnycseppet dörzsölök, 
magam átkozom.

Üvöltöttem ezerszer az égbe, ne gyere közel, 
maradj fénybe.
Én már eltévedtem, így jó nekem, 
sose érek révbe.
 
Vagyunk páran kik csak álmodunk, 
s révedünk messzeségbe.
Eltévedt gyermekek, hagytak magára 
s dobtak szemétbe.

Szét szórom érintésem, 
egy álmokkal teli világban.
Hazug álmok boldogságról, 
s élek mocsokban sárban.
 
Nem változom nem akarok, 
én így élek s mindig lázadok.
Dühöm örök, azzal születtem, 
haragommal boldog vagyok.

Persze meg nemértett vagyok, 
köpd arcomba.
Volt ki már megtette, 
s látta magát mosolyomba.
 
Lepereg, hát nem érted, 
váll vonva tovább megyek.
Érjek bármihez, lépjek bárhova, 
mindig eltévedek.

Suttogó

Ki vagyok én?

Jó hogy csend van, hallom majd válaszod.
Mond, ki vagyok én? Vagy, te sem tudod?
Ki fogja megmondani, mert a tükör hazudik.
Az üveg mögött, nem csak egy szörny lakozik.

Bárányban farkas, farkasban bárány, játszik a gondolat.
S én hiába kérdezek, nem hallom hangomat.
Elnyeli a szikes út, mely végtelen s poros.
Jobboldalt angyalok zenélnek, Baloldalt a pokoltól zajos.

Letérek én jobbra, s balra, de hova tartozom?
Ócska csavargó vagyok, nem lelem asszonyba otthonom.
Néha a sátánnal cimborálok, elzsugázom lelkem.
S van hogy ki elesett, a pórból az égig emelem.

Haj haj, szánalom, mint ha lelkem kergetném.
Nem szeretem magam, testem nem az enyém.
S ha magam nem szeretem, lehet mást se tudok.
Hát tépjétek le szárnyam, jobb ha pokolba maradok.


Suttogó

2011. május 29., vasárnap

Nem kérdezem....

Csak egy apró kontúr a határ,
fény és sötétség között.
Pillantasz rám s szemed vár,
hatalmad nincs szívem fölött.

Türelmem tied adom magamból,
de ne feledd csak kölcsön.
Mert ha kilépek a gondolatomból,
ismerős érzés reád köszön.

Vajon Te várnál e, s lennél e csendem,
altatnál e árnyékos békében.
Várnál e úgy, hogy leszel keresztem,
éreznéd e lelkem hideg sötétben.

Hallgass, mert nem kérdeztem,
csupán gondolat vagyok.
Én kíváncsiságod éreztem,
s számodra csak árnyék maradok.

Most úgy mennék batyummal,
vinném testetlen kincsemet.
Téged nem vinnélek magammal,
benned hagynám a szerelmet.

Vajon keresnél e, vajon megtalálsz,
Vajon félnél e hogy reám vársz.
De hallgass, hisz nem kérdezek,
még maradok, még nem megyek.

Suttogó

Lehetnék.....

Lehetnék én kis virág, s egyedül a réten.
Én lennék a legszebb, Babám szemében.
S várnék rá mindig, tavasztól télig.
Mert babám eljön értem, szirmom neki nyílik.

Illatom csak hozzá vinné, szeleknek szárnya.
És nem feledné sose, ki szívének kis virága.
Vázába Ő nem rakna, szabadon szeretne.
Kitépkedné gyomjaim, szívével öntözne.

S ha le is szakajtana, hát szerelemből tenné.
Szívem kis virágát tenné, szíve mellé.
S ha hervadnának szirmaim, Ő benne élnék.
Boldog hervadás, hisz haza térnék.

Suttogó

Gyermek leszek....

Ma álmodom, s újra gyermek leszek.
Majd szép tányérból, finomakat eszek.
S játszom, reggel, délben, este.
Kérlek ne szólj rám, hogy feküdjek le.

Kérlek szép kedvesem, ma álmodj velem.
Én leszek harcos te pedig Istennőm, csak nekem.
Vagy leszek árnyék, s te nekem napom,
vagy éjszakám és nappalom.

Álmomban élek, s élve halok,
de örökkön sörökké, de gyermek maradok.
Felettem mindenki szebb, s okosabb,
de a lényeget én látom meg hamarabb.

S lehet, hogy majd egy napon eltévedem,
de te megtalálsz, s újra fogod kezem.
Mert szeretni fogsz, s vigyázol rám,
az álmomban én ezt szeretem.

Suttogó

2011. május 28., szombat

Van még...

Mint gyertyalángját a fénykoszorú,
úgy öleli lelkem megfáradt testemet.
S halovány a szem mert szomorú,
a szív megpihenne, de nem lehet.

S a pohárban mint Krisztus vére,
vörös lángba borul a bór.
Érzem elmémnek ez menedéke,
s a száraz nedűtől színes lesz a mámor.

Eltapostam negyven évet,
s közben születtem kétszer.
Megéltem már halálos szerelmet,
s haltam bele nem csak egyszer.

De van még a poharam mélyén,
s az idő nekem is körbe, körbe jár.
Ámor talán barát lesz a végén,
s utamon valaki engem is vár.

 
Suttogó

 

Vendég

Vendégem volt az éjjel, olyan ritka fajta.
Máshol nem szívesen látott, pedig nem ördögfattya.
Mint jó gazda vendégeltem volna, de ugyan mivel.
Az ágyam szélére ült, s nézett üres szemeivel.

Ő nem beszél, de hallod igaz gondolatát.
S érzed fekete köpenyből áradó, más világ illatát.
Nem kén szagú, s nincs Bűze sem.
Csontos kéz a fanyélen fakó, s még is eleven.

Mesélt a sorsról, s hogy az élet kegyetlen.
Mesélt a lélekről, s hogy az milyen végtelen.
Mesélt az álmokról, s hogy szerencsés a gyermek.
Mesélt az igaz útról s hogy mit higgyünk mi, elveszetnek.

Szent igaz, van mit elhagyunk s van mit elvesznek.
Szerinte az igaz, s érték, bennünk születnek.
Szerinte a halál, az ártatlannak megváltás,
s a bűnösnek büntetés, nincs megbocsátás.

És én nem féltem, megpróbáltam megérteni.
Ostobán kerestem tekintetét, pedig nincs neki.
Mélyen benéztem volna szemébe, s lássam amit kell.
De Ő csak legyintett, s ha letérek utamról lelkem viszi el.

S lám lám, itt az igazság ebben a gondolatban.
Hogy is jutunk mennybe, vagy végezzük pokolban.
Hogy van utunk s ha letérünk elvész bensőnk, ez furcsa.
Pokolra jutni könnyű, mert lelkünk a mennyország kulcsa.


Suttogó

Oda szúrj.....

Oda szúrj ahol fáj, s forgasd meg tőröd.
Élvezd a kínt, legyen ez örömöd.
Szúrj mélyebbre, tedd meg nekem.
Arcodon az öröm, s lecsukom szemem.

Mosolygom, de nem a gúny teszi.
Vérszomjad minden szépséged, elveszi.
S ez nekem fáj, ez nekem bánat.
Hagy ne szenvedjek, szúrj még százat.

S lám kiben lakik az alázat, az a naiv?
Ki vallani mer, szégyen s bánat haza hív?
Ki nem áll be a sorba, s temeti a reményt.
Ki nem piszkál sebeket, s nem tépi az erényt.

Lassan vérzem ki, hát legyen meg az öröm.
Bíbor szín kis patak folyik, fekete fehér kövön.
Elnyelik a betűk, s vörösre fagy szívedben.
És én jóságot láttam, gyönyörű szép szemedben.

Suttogó


Elengedett álmok........


Eltűnt gyönyörű szemedből a varázs,
Már nem vagy kíváncsi, szívedben kihűlt a parázs.
Hova lett a csalfa láng, a vágy s az akarás.
Megöltél álmokat, csak azért, hogy tisztán láss.
 
Nézel egy képet, de az hallgat, nem beszél.
A széle sárgul lassan, emléke tovaszáll, mint őszi szél.
Sorokat égettem szívedbe, s vele az érzést.
Adtam lelkemből egy darabot, s tudom megannyi kérdést.
 
De válaszok már nincsenek, hangtalan szavak.
Már így múlnak órák,s percek, a napok szaladnak.
S míg csodálom, az ősz haldoklik, én várom.
Hogy hal meg bennem az érzés, s pusztul az álom.
 
Mert megölünk minden szépet, gyarló vágyból.
Kíváncsi vágyunk hajt,s kelt édes álomból.
Mert mit nem érintesz, nem értesz, szorítani akarod.
S mire azt hiszed tied, már halott, hisz megfojtod.

Suttogó


Hideg csók.....

Elkiabált érzések,s eltemetett vágyak.
Elillanó álomképek, s hideg ágyak.
Megannyi fájdalom, s megannyi bánat.
Talán élvezem, akkor jó ha fájhat.

S ha majd megunom, árnyék szememre.
Kilépek börtönömből, mindörökre.
Szabad leszek, s tudni fogom.
Ki siratja, hideg csókom.

Suttogó

2011. május 27., péntek

Ha megyek....

Ha majd megyek, ugye fogod a kezem?
Elindulni magam fogok, hisz te nem jöhetsz velem.
Mert hiába elmém ragyog, én vagyok magam Ura.
Mert én búcsúzom, s nem korlát a jog vagy a politika.

Vagy Istenre bíznál, Ő döntsön felettem?
Látod e a nevét, szenvedő ember szemben?
Te hiszel a gyönyörű és boldog életben?
S élsz úgy, hogy engedsz szenvednem?

S lám az ember nem látja, a halál mily kegyes.
Megváltani bátorság, de korlátod félelmetes.
Mert elfogadni nem tudod, hogy él az akarat.
Lelketlen törvények mögül, nem hallod a könyörgő szavakat.

A gyötrelem nem tesz boldoggá, attól szabad nem leszel.
Nézz mélyen a szemembe, s tudni fogod mit teszel.
Mindig mosollyal emlékezz arra, kit szerettél.
Mert bűnöd cipeled egy életen át, hogy szenvedni engedtél.

Suttogó

Lopott pillanat

Lüktet a láng s izzik, táncában a lobogás.
Érzem ritmusát, vörös fény kívül s belül.
Testem mozdul, s üvölt bennem a hallgatás.
Nyugalmam halott, az ösztön mozgásba lendül.

Tűzzel táncolok, ez szenvedélynek bölcsője.
Elnyomom világtok, mert keresem táncosom.
Lehet ez utolsó táncom, s halok szeretőbe.
A mozdulat elvarázsol, s arcát nem látom.

Forró az érintés, s az ágyék megfeszül.
Egymástól tanulunk látni, s tisztán érezni.
Hazugtalan csendben, az igazság belül.
Ne akarj ragaszkodni, csak adni s elvenni.

Azért mert az élet nem ilyen, lángoljak.
Álmomban járom a táncom, falakon kívül.
Az ébredés fájdalma meghoz, magamnak.
A boldogság elalszik, a vágy el csendesül.

Suttogó


2011. május 26., csütörtök

Szeretnék....

Szeretnék szeretni, lennél-e a párom?
Együtt kuncogni puha díványon.
S várni, hogy a reggeli pára,
mossa meztelen testünket tisztára.

Szeretnék ölelni, de nem csak kezemmel,
őszinte pillantással, tiszta szerelemmel.
S érezni, hogy minden pillanat ajándék,
mit az életben veled megoszthatnék.

Szeretnék sírni, de csak melletted,
hogy vigasztalj, mint árvát a gyereket.
S akkor leszek erős, igaz nagy harcos,
felnőni a tiszteletre, tudom mi a fontos.

Szeretnék lépdelni melletted az utcán,
fogni a kezed, bambulni a járdán.
S várni téged, ha menned kell valahova,
kulcsod édes csörgését hallgatni, a zárban.

Szeretnék lenni, érezni hogy vagyok,
nélküled csak bolyongok, mint fényben a vakok.
S még Ők is többet látnak, mint én fogok valaha,
ha haldokló szívemnek, nem te vagy a párja.

Suttogó 


2011. május 25., szerda

Így Szeretlek........

Ha elakarsz engedni, azt magadért tedd,
hisz nem látod mennyire fogom  kezed.
Ha elakarsz engedni, ne adj a gyásznak,
s ne áldozz könnyeket hervadó virágnak.

Én ott érintelek, ahol senki nem fog soha.
A megszületett érzés, soha nem lesz mostoha.
Én ott érintelek, s hagyok magamból benned.
Lángoló szívem, melegíti sajgó szíved.

Könnyekbe csomagolom érzéseim, s engedem.
Repüljön hozzád, míg én árnyékod ölelem.
A semmiből jött érintés leszek csak, de a tied.
Ringatózom a semmiben, de csak veled.

Ha el is hagynálak csak egyszer, de örökre.
Te írnád szép nevem, megfakult keresztre.
Mert magamtól nem mennék, ó dehogy.
Vagy kiűzöl magadból, vagy időm veled fogy.

Ha elakarsz engedni, hát ölj meg magadban.
De ne keress utána, hideg szavakban.
Mert elengedni én foglak, s adlak boldognak.
Mert Szeretlek, tisztának s szabadnak.

Suttogó


2011. május 24., kedd

Gondolat....

Csak ültem mint árva a lépcsőn,
s adtam az estének gondolatot.
Szemem megakadt holdfénykeringőn,
s a sötét meghallgatott.

Érces hangom nem fújta a szél,
s a csend vállamra tette kezét.
Meghallgattam miről mesél,
s bennem lecsukta szemét.

Súgd meg nekem éjjel,
mire várok még.
Hisz nem élek már fénnyel.
A reményből elég.

Te hogy érintesz?
Ha én magam nem.
Te mitől féltesz?
Magad, s nem engem.

Csillagokkal álmodom,
s lesz otthonom benne.
Lassan, kezed eltolom,
mélységembe Te ne gyere.

Suttogó

Eladom...



Eladom az értékeim, vedd meg egy forintért.
Turkálj s válogass, de ne kérdezd miért.
Eladom mim van, szemednek úgyse érték.
De lehet, hogy annak adom, kik szépen kérték.
 
Eladom a pillantást, mély barna szememből.
Eladom az érintést, kérges tenyeremből.
Eladom a szerelmet, elszáradt szívemből.
Eladom a lelkem, megfáradt testemből.
 
Olcsó a piac, s az érték mára más.
Minden megvehető, hamis csillogás.
Polcodra teszed, ami neked számít,
hisz pénzedből megvehetsz bármit.
 
Már nem küzdök szívvel, egy asszony kegyéért.
S nem mennék büszkén harcba, egyetlen érintésért.
Nem mondom hitemből, szeretni kell.
Minden, ami valaha szép volt, mára vesznie kell.
 
Suttogó

2011. május 23., hétfő

Ugye lesz....?

Kérlek súgd fülembe, ugye lesz még tavasz.
Ajkad érintse arcom, elpirulok mint kis kamasz.
Lesütöm tekintetem, zavaromban dalolgatok.
Éneklem a tavaszról, s hogy szeretni akarok.

A születést akarom, s boldogan ragyogni.
Csavarogni széles határban, s csak dalolni.
Hinni a varázsnak, s fürödni napfényben.
Ölelkezni parlagon, s égni el Rózsám szemében.

Kérlek súgd fülembe, kívánsz nyári éjjelen.
Érintésem lángol bőrödön, vágyam végtelen.
Hűs csókom borítja ágyékod, s szemedben csillagok.
Szívem dobannása zaj a csendben, beléd fulladok.

A szenvedély nem ismer megalkuvást, se határokat.
Rabul ejti elméd, s nyit ki régen bezárt kapukat.
A szerelem nem alkuszik, mint ócskás a piacon.
Ha behálózta szívedet, boldogan halsz meg s vakon.

Suttogó

Ments meg.....



fürödj meg szememben, öleld át íriszem.
Szeretkezz lelkemmel, ahogy asszony még sosem.
Megsimítod arcom, s bennem a vágy lángol.
Ha szívem szeretnéd, ments meg magamtól!
 
Rabolj el s vigyél, a csend vezessen.
Ha nem találsz sehol, a szíved keressen.
Türelmed erény,a vágyadra haragszol.
Ha szívem szeretnéd, ments meg magamtól!
 
Ha hosszú út van mögötted, hát tanultál belőle.
Asszony lelkét szeme rejti, a férfinak mi van mögötte?
Ha nem tudod ki vagyok, s szenvedsz a kíváncsiságtól,
s a szívem szeretnéd, ments meg magamtól!
 
A szánalom nem kell, a sajnálatot hagyd el.
Tudom mi az érték, csak azt fogadom el.
Segítséget nem kérek, se tőled, se mástól.
A szívem szeretnéd, ments meg magamtól!
 
Suttogó

2011. május 22., vasárnap

Gyász....

Ma este táncot jár a lelkem, gitár húrjain.
Acél húr a testembe vág, földre hullnak könnyeim.
Fémes gyönyör és szenvedély, korbácsolja testemet.
Láthatatlan lánggal gyászol, temetem a szerelmet.

Nem osztom meg senkivel határtalan világom.
Amit érzek más nem érti, lelkemmel látom.
Ilyenkor él énem, s mástól ezt sajnálom.
Nem féltem, adnám, de ez az én magányom.

Látod? Tudok én szeretni, csak nem szeretve lenni.
Mert nem szeretek már kérni, sem elvenni.
Ajándékom magamnak, magam adom.
S ha meg is köszönöm, csak én hallhatom.

Táncot jár a gyertyafény a megfakult kőfalon.
Táncából a születést s mulandót tanulom.
Ő már tudja, s halk szisszenéssel csak a faggyút érzem.
A magány lecsap rám,már vártam a sötétben.

Suttogó



Halj meg szerelem....

Esőbe fojtom érzéseim, bennem a vihar.
Még háborog a szív, hisz Ő mást akar.
De a mulandó az múlik, így kell lennie.
Halj meg szerelem, halj meg mind örökre.

Apró patakokban folyik a bánat, csordogál.
Majd letisztul az érzés, a káosz helyre áll.
Majd letisztul a kép, s nap süt a saras földre.
Halj meg szerelem, halj meg mind örökre.

Tört forgat a vágy szívembe, s esztelenül kacag.
A szenvedély égeti a lelkem, s elmémben harag.
Ez nem csak fájdalom, ez egy élet gyötrelme.
Halj meg szerelem, halj meg mindörökre.

Ürességet akarok, olyan mélyen végtelent.
Csak lenni, s nem siratni a temetetlent.
Csak nézni szemetek, s nem látni a mélyére.
Mert meg hal benne a szerelem, mind örökre.

Suttogó


2011. május 21., szombat

Búcsú szó

Köztünk szakadékok vannak,
s leromboltál mindent mi híd.
Lelkemről jégdarabok szakadnak,
s hogy nem fázom mélyen ne hidd.

Megpróbáltam elérni hozzád,
s túl nyúlni magamon.
Közelségem nem akarnád,
fáradtan csüngünk szavakon.

A hangsúlytalan betűkbe,
én teszem az érzést.
De a soroknak ferde tükre,
inspirál megérzést.

Most magam hallottam,
mert csak én szólok magamhoz.
S a reményt elaltattam,
mit tápláltam hangodhoz.

Áldozom csendem neked,
s kívánok mindent ami jó.
Ne legyen könnyes szemed,
ez egy hangsúlytalan búcsú szó.

Suttogó


2011. május 20., péntek

Várj még......

Napsugárral keltett a reggel,
S törte át kis szobán a függönyt.
Ha lettél volna, kértem volna ne menj el,
édes fényből szikra, játsszon testünkkel.

Kacsints a kezemre, hoztam neked valamit.
Úgyse látod apró öröm, a szívemben lakik.
Hát meleg tenyered tedd mellkasomra,
s csukd be szemed, hallgass szavamra.

"Mert ami fontos azt szem nem láthatja,
a lényeget aszt mindig a szíved látja".
Csitt, csak csendben, ülj itt szemben,
érezd szívem, a tenyeredben.

S már érzed is mit kimondani nem tudok,
hisz erre nincsenek szavak, se szónoklatok.
Már a tied, hisz tenyeredben ott tartod,
jelenem-s jövőd, csak mondd ki hogy akarod.

Suttogó



Elsiratott tangó

Haldoklik a lélek, s vele hal a szenvedély.
A ragyogás lassan alszik ki, mikor jön az éj.
Leperegnek érzések, miközben szisszen a parázs.
S a tűz örökre kialszik, meghalt a varázs.

Egy elsiratott tangót, verne még a szívem.
Születés és halál ritmusát, lassan felidézem.
Mert csonkig ég a gyertya is, s kiapad a folyó.
Suttogom bizsergő ajkamon, szeretni volt milyen jó.

Behódolunk lassan, e rothadó világnak.
Elfogadjuk jelenünk, s élünk a mának.
Pénz és hatalom, mit imáinkba foglalunk.
Tested még mozog, de hidd el, haldoklunk.

Vesszen, minek vesznie kell, rothadjon az erény.
Ami meghalt gyászolom, s bennem nincs már fény.
Talán lesznek még éjszakák, eltűnődő hajnalok,
mikor mélyen a gyász alatt, a parázs felragyog.

Suttogó 


Csak egy szó....

Megbénult elmém, s tiltakozik,
eltilt tőled, magamtól.
Látja tékozló lelkem, hogy adakozik,
s neked adok, magamból.

Mond, hogy nem tévedtem el,
s nem halok újra.
Mond, hogy otthonom leszel,
s fájdalmam, hagyjam a múltra.

Nem kell kérned, s én megszületem,
csak te benned örökre.
Nem kell kérned, s lázadó lelkem,
szívedben talál békére.

Csak egy szó, mit elcsépelt egy nemzedék,
s én mélyen eltemettem.
Csak egy szó, mit soha el nem felednék,
bennem virágzik, de rettegem.

Csak egy szó, mitől értelem az élet,
s éltet a boldogság.
Csak egy szó, de halandó ilyet nem kérhet,
hisz születése őszinteség s tisztaság.

Értelmetlen állok, s nem értem mire ez,
s nem értem ki hívta.
Esti fényben szemem, a csillagokkal szemez,
Ó Szerelem, miért fakadok sírva.

Suttogó

2011. május 19., csütörtök

21 gramm

Fáj bennem haldoklásod, s az eltemetett álom.
Fáj benned csendem, s mélyen hiányom.
Fáj bennem az elmúlás, az öröm ravatala.
Fáj benned lelked, s hogy meghal a hangja.

Ó keserűség, mond most mit tegyek?
Ha várok időn túl, csak szenvedek.
A bánat virága, mint gaz öli boldogságom.
Csak belül vagyok szép, átkozom rútságom.

Pedig láttam hogy nyílsz, Gyönyörű virág.
S hittem, hogy miattam lett szebb a világ.
Leráztam láncaim, s fejjel mentem falaknak.
Örültem mosolyodnak, mint éhező a falatnak.

Mond mit tegyek, hogy kínod enyhítsem?
Neked adom vidd, 21 gramm az életem.
Azt mondják szép, s azt mondják tiszta.
Neked adom örökre, soha ne hozd vissza.

Suttogó


Sápadt Lidérc....

Sápadt lidércnek árnyéka,
kúszik estfényében sebesen.
Nem elme szülte rettegés játéka,
vérszagra jött, hogy prédát keressen.

A falka törvényében csak erősebb él,
s magányát is vadságában keresd.
Hisz kit éjszakának vadja szült, nem fél,
de te rettegd szabadságát, s azzal szeresd.

Teliholdkor lázad vére, sír vele a sötétség,
mindenségbe üvölti, s fájdalmával szívet tép.
Nem mérlegel helyetted, gazdagság e szegénység,
ösztönével megtanulta, hogy vegye el mindenképp.

Izzó szemek fényében, még is dereng vallomása,
csak ki elé áll s kiolvassa, rejlik benne igazsága.
Ezeréves átkok alatt, ha megérinted hűségét.
örökfényben örökségben, értheted meg erényét.

Ha megetetted s ápoltad, csak is Ő engedte azt,
így lesz rajtad felelőség, kapsz terhet s vigaszt.
S ha szeret is csak egyszer, viszi azt a sírba,
ha Őt magánnyal temetik, te is fogod sírva.

Suttogó

Elmondom mit akarok....

Hát elmondom én mit akarok,
mielőtt még a kaszás megölel.
Egyszerre  lesz melege s fázok,
s hogy elveszítlek a félelem fog el.

Hát elmondom én mit akarok,
s hogy érezném utolsó éjjelem.
Hogy szerelmed csak én vagyok,
s lángoló szenvedélyed add nekem.

Hát elmondom én mit akarok,
újra sírni csak te érted.
S a vigaszt csak tőled várok,
könnyeim nem adni, csak neked.

Hát elmondom én mit akarok,
megfulladni érintésed nélkül.
Ölelésedben az örömtől haldoklok,
szívem nélküled örökre elgyengül.

Ha elmondanám mit akarok,
talán csak sóhaj a semmiben.
Szerelem nélkül csak csavargok,
üresen halok meg, s szegényen.

Suttogó

Tudni kell.....

Előttem halad az idő, s figyelem lépteit.
Van hogy határozott, de néha sántít kicsit.
Mögöttem a tapasztalás lépdel, már fáradt.
Ő az ki támasz, s bölcs, ki velem haladt.

Most össze borult minden, időknek harca.
Jelenembe torzul, múltam szürke arca.
Ariadné fonala kezemben, de elszakadt a cérna.
Útvesztőmben eltévedtem, s nem találok vissza.

Pedig már nincsenek vágyaim, csak lennék.
Végezném dolgos mindennapjaim, s néha mennék.
Mert van saját helyem, s a bánat nem tud úszni.
Világomban kis szigetem, oda néha elbújni.

Neked is van kis Világod, s ott csak Te vagy.
S aki szeret az tudja, mert ott békén hagy.
Mert kell hogy tudjunk, magunkba rendezni.
Ami rossz szét szórni, s a jót meghagyni.

Suttogó


2011. május 18., szerda

Az Árva...

Árva volt a gyermek, s az anyja mindenki asszonya.
Ágya volt ezer, de sosem volt meleg otthona.
Árvának szülték, s nem kérdezték tőle:
Akarsz e jönni gyermek, árvaként e földre?

Nem tudta az Árva, ez az élet más,
Ételért Ő nem állt sorba, nem volt válogatás.
Megtalálta ikreit, az utca hozta el neki.
Szerette testvéreit, tudott még nevetni.

Sorsa a sorsa, így nem menekül,
Ha a gyermekévek elrohannak, Ő marad egyedül.
És az idő vas kereke nem állt meg soha,
Felnőtt hát a gyermek, rajta az utca pora.

Az élet nagy tanító, okosan nevelte,
Hogy miért jött a világra, lassan megértette.
A boldogok éljék életük, nyugodtan nevetve,
Mert Juszticia mérlegének Ő a másik nyelve.

A vak igazság sose látta, Árva barna szemeit,
Sors meg csak teremtette, az egyensúly elveit.
Nem volt Ő Jézus, mégis lelkét adta,
Hogy a világnak lehessen, egy Árva rabja.

Se ember, se isten, nem értheti világát,
Talán ezért van magánya, hogy nem találja párját.
Pedig tisztán tud szeretni, hisz Őszinte a lelke,
De testét az idő, s az élet megette.

Jól figyelj hát vándor, ha olvasod e sorokat,
Legyen egy csepp mosolyod, ha meglátod az Árvákat.
Adj neki egy pillantást, mert megfizetett érte,
Hogy te boldogabb lehess, Ő lelkét a pokolra vitte.

Suttogó
 

Érintésem ébred....


Érintésemben ébred a vágy, hajtja a szenvedély.
Íriszem felragyog, s szemedben lángol a kéj.
A pillantás hosszúra nyúlik, s öli meg az időt.
A félelem ledobja láncait, s varázsol szeretőt.

Márvány tested kápráztat, s csókért könyörög.
Előcsalom testedből a gyönyört, lassan hömpölyög.
Önzetlen vágy hajszol, úgy adnék csodán túl.
Férfiként birtokollak, prűdségem elfordul.

Bőröm lángol, s tenyerem testedbe égeti nevem.
Ölelésem börtönében, boldogan élvezel velem.
Az édes ritmusban a Harmónia, már gyarló akarat.
Most egy pillanatra meghalok, s ez boldog pillanat.

S újra születünk egymásban, mint csend az éjszakában.
Az öröm, sikollyal ünnepli a percet megtaláltál magadban.
Az izzadság mint hűs harmat, oltaná el vágyaink.
Kívánlak még, úgy szeretkezem mintha elfogynának napjaink.

Suttogó