Keresés ebben a blogban

2012. április 29., vasárnap

Tükröm, tükröm.

Tükröm, tükröm mond el nékem,
mitől szebb a holnap?
Lassan megalvad vérem,
s elnyel, láng vörös nap.

Tükröm, tükröm mond el nékem,
ki rajzolja mosolyom?
Fátyol mögött barna szemem,
ráncok mögé takarom.

Tükröm, tükröm mond el nékem,
lágy érintés, lesz e részem?
Menedék lesz csendes fészkem?
Vagy hamuszürkén, elenyészem.

Tükröm, tükröm mond el nékem,
hallatszik a sóhaj?
Vagy csak megszakadt szívem,
semmibe vesző apró zaj.

Tükröm, tükröm mond el nékem,
vagy hallgass örökre.
Mert rád súlyt remegő kezem,
s így temetne hazug csendbe.

Suttogó


2012. április 8., vasárnap

És megszólít.....

És megszólít az éjszaka,
mélyen, borzongása enyém.
Árnyak közt maradtam magamra,
s démonom, lassan kúszik felém.

Halld hogy hívlak, bensőm üvölt,
ne adj démonnak, ki megörökölt.
Hitem él, s énekellek magamhoz,
a vágy könyörög, az akarathoz.

És megszólít az éjszaka,
szinte már várom árnyékom.
Szívem a sötét körbefonja,
s Holdharagja izzik ajkamon.

Halld hogy hívlak, hallanod kell,
hisz részem vagy, jobbik felem.
S ha menned kell, én engedlek el,
nem könyörgöm, de legyél életem.

És megszólít az éjszaka, ismer engem,
hisz elkísért már, világtok határához.
De most rettegek, s társam a félelem,
vajon hideg reggel, nékem mit hoz.

Halld hogy hívlak, közel s távol,
legyél bárhol, indulj felém.
Halld hogy hívlak, s utolsó órámtól,
mindenkié leszek, s Te az enyém.

S megszólít az éjszaka, Ősök átka ez,
örök lesz a mélységben a mindenség.
Már nem ragaszkodom, égi fényhez,
ha nem hallasz, úgy elragad a sötétség.

Suttogó