Keresés ebben a blogban

Egyedül.....


A lankás lejtő úgy magasodott elém, mint Krisztus kálváriájának helyszíne.
S a mögötte megbúvó hegy, magában hordozta a félelmet, a fájdalmat. Rettegtem mert tisztelem nagyságát.
Nagyon lassan kezdtem el sétálni felfele, hisz jártam már itt, jártam már ezen a lankán és tudom hogy jártam a hegyen is. Emlékeztem hogy fájt, de gyönyörű volt.
Mire észbe kaptam már szaladtam felfele, nem törődve semmivel, zihálva kapkodtam a levegőt. A félelem a fájdalomtól, vagy a rettegés már nem is volt részem, már nem volt velem. Akartam a gyönyört a vágyat, a szenvedélyt. Úgy szomjaztam rá mint még talán soha.
A lankás tetején megálltam egy pillanatra, és azon kezdtem el gondolkodni hogy mit is csinálok én. Noha a hegy még előttem magasodott, de ahogy tekintetem végig szaladt a felfelé kúszó lankáson, már világos volt számomra hogy nagy utat tettem meg.
Magamhoz képest.
Ahogy ott álltam bámultam lefele, és eszembe jutott a völgy csendes biztonsága, megindultam volna visszafelé, de valami arra kért maradjak még egy kicsit. Pihenjek és vegyek erőt magamon.
Még mindig itt állok, nézem a gyönyörű tájat, ízlelgetem az érzést. És a felismerés, mint jeges gleccser zúdult rám......hogy egyedül vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése