Keresés ebben a blogban

Töredék.

Merengéssel élem meg az érzéseim, ha a mélységben járok. Tudom hogy meg kell élnem a mélységeim ahhoz hogy megértsem, mi történik és főleg miért. Meg kell élnem a mélységeim ahhoz, hogy a "majd" eljövő magasságokat tisztelni és értékelni tudjam, és megélni.
Hogy szeretek e a mélyben járni? Igen, hisz inspirál, múzsa a fájdalom és a bánat. Persze van hogy már sok, nagyon sok......
De tudom hogy ha meghal bennem a mélység, nyitott leszek elfogadni és befogadni.
Persze most mint egy "kagyló" élem meg az életem, mert rút páncélom alól, csak ki tekintek a világra,de meg nem nyílok, és vigyázom arra a gyöngyszemre ami hitem szerint számomra érték bennem.
De már nem hiszem hogy ez az érték, az embereknek is érték, már nem hiszem.....
Talán a bánat, és az elvesztés íratja velem ezeket a sorokat, de talán az őszinte és tiszta gondolat. A jelenkor emberének az értékrendje számomra idegen. Legalább annyira mint most szeretni.......
De hogy vissza térjünk a megélt érzéseinkhez, lassan már azt is szégyellnem kell hogy "érző" vagyok, mert e cinikus világ számára az "érző" már nem létezik. Megölte a hamisság, és a sok ostoba álarcot hordó üres ember.
Én szeretek fájni, és szeretem ha ez a fájdalom meg lassít, leültet és elgondolkodtat, mikor a pillantás megpihen egy mozdulaton, vagy egy halott hópelyhen.
Mikor az érzés rabul ejt, de közben szabaddá tesz könnyeim által.
És szeretek szeretni, annak minden szabadságával, nagyságával, és boldogságával, őszintén és tisztán.
Hiszem hogy az élet, ami még hátra van, majd egy napon kézen fog, és megtanít úgy élni ahogy méltó....