Rontás, rontás
szaladj messze,
nem költözhetsz a
szívünkbe.
Démonom magam vagyok,
a lidérc,
s szárnyak óvnak, hozzánk nem férsz.
Átok, átok, levedlem
bűneim,
védem árnyékom, s
szeretteim.
Oda szállj, hol
megszülettél,
s kinek szívében, életre keltél.
Jól figyelj, Te, kit
rosszvér szült,
s talán, az
irigységtől megőrült.
Vagy, a féltékenység
sárga bűze,
rothadást hozott
elmédre, s szívedre.
Minden szó, mit
undorral köpködtél,
végzeted lesz, mint
nyakadon kötél.
Végig kúszik
testeden, s pokoli fájdalom,
hóhérod magad lettél,
s nincs irgalom.
Lásd a szemem, s hogy
nem átkozlak,
tisztán élek, s téged
doblak a múltnak.
Lásd a szívem, s hogy Angyalt szeretek,
rontásod így lepereg,
s átkodban nem hiszek.
Suttogó