Keresés ebben a blogban

2012. október 7., vasárnap

Átkozhatatlanul

Rontás, rontás szaladj messze,
nem költözhetsz a szívünkbe.
Démonom magam vagyok, a lidérc,
 s szárnyak óvnak, hozzánk nem férsz.

Átok, átok, levedlem bűneim,
védem árnyékom, s szeretteim.
Oda szállj, hol megszülettél,
 s kinek szívében, életre keltél.

Jól figyelj, Te, kit rosszvér szült,
s talán, az irigységtől megőrült.
Vagy, a féltékenység sárga bűze,
rothadást hozott elmédre, s szívedre.

Minden szó, mit undorral köpködtél,
végzeted lesz, mint nyakadon kötél.
Végig kúszik testeden, s pokoli fájdalom,
hóhérod magad lettél, s nincs irgalom.

Lásd a szemem, s hogy nem átkozlak,
tisztán élek, s téged doblak a múltnak.
 Lásd a szívem, s hogy Angyalt szeretek,
rontásod így lepereg, s átkodban nem hiszek.

Suttogó

2012. október 2., kedd

Méltatlan Az.

Méltatlan az, kinek szíve hamis,
hisz szeretni, tisztelve kell.
Méltóságra tanít, utad is,
s ki őszintén szeret, azt ne engedd el.

Méltatlan az, ki nem látja tisztaságod,
hisz ragyogásod, csak szív láthatja.
Lelked fényes, s nincsen másod,
ki arra méltó, csak az kaphatja.

Méltatlan az, ki könnyen enged,
tanulj némán szenvedni.
S míg Te látod, könnyes szemed,
méltósággal tanulj elengedni.

Méltatlan az, kinek érintése hideg,
mert gyarlósága fagyhalál.
S a bensőd tiltakozva remeg,
mikor felejtesz szíved megáll.

Méltatlan az, ki nem érzi szenvedésed,
s éli mosollyal életét.
Eljön a nap, hogy elengedted,
s múltban gyászolod emlékét.

Suttogó