Keresés ebben a blogban

2012. október 7., vasárnap

Átkozhatatlanul

Rontás, rontás szaladj messze,
nem költözhetsz a szívünkbe.
Démonom magam vagyok, a lidérc,
 s szárnyak óvnak, hozzánk nem férsz.

Átok, átok, levedlem bűneim,
védem árnyékom, s szeretteim.
Oda szállj, hol megszülettél,
 s kinek szívében, életre keltél.

Jól figyelj, Te, kit rosszvér szült,
s talán, az irigységtől megőrült.
Vagy, a féltékenység sárga bűze,
rothadást hozott elmédre, s szívedre.

Minden szó, mit undorral köpködtél,
végzeted lesz, mint nyakadon kötél.
Végig kúszik testeden, s pokoli fájdalom,
hóhérod magad lettél, s nincs irgalom.

Lásd a szemem, s hogy nem átkozlak,
tisztán élek, s téged doblak a múltnak.
 Lásd a szívem, s hogy Angyalt szeretek,
rontásod így lepereg, s átkodban nem hiszek.

Suttogó

2 megjegyzés:

  1. Már nagyon vártam ezeket a verseket. Köszönöm

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép ez a két "új" versed is, kedves "Suttogó" barátom...
    Legyen egy csodás napod!

    Eszter

    VálaszTörlés