Keresés ebben a blogban

2012. július 23., hétfő

Rekviem egy álomért.

S lőn az Ember, hagy legyek én is,
ki méltósággal válok azzá.
Mert hiába tanulok élni, mégis,
csak könnyeim tesznek szabaddá.

S lőn az Ember, aki nem gyarló,
mert szerénysége is, erény.
Apró vágyakat húz magára mint, takaró.
pedig a lelke nem szegény.

S lőn az Ember, kit vadnak szültek,
s Bábája lett, a sötétség.
De hitéből sose adott, a bűnnek,
hadd legyek én Barát,s nem ellenség.

S lőn az Ember, aki Szeret,
ki csak szívből élne, boldogságot.
S én csak ragyognék, ha Párom nevet,
mert ölébe tenném a világot.

Suttogó


2012. július 6., péntek

Árnyék



Árnyék, mond merre vagy,
s a Te vigyázó ölelésed.
Mély reménytelenségben hagy,
s az útra, csavargó sziluettem vésed.

Árnyék, mond merre vagy,
mert nincstelen otthonom.
Szívemre izzó nyár fagy,
s ridegségben haldoklom.

Árnyék, mond hol keressem,
mert végzet vagy, lenned kell.
S hogy az emlékeim elfelejtsem,
tudom, csak úgy érhetlek el.

Árnyék, mond minek ide szó,
suttogásom, örökli a végtelen.
Ha a jobbik énem elhagyható,
leszek Árnyék nélkül, Én az egyetlen.

Árnyék, Árnyék, Ó Te csalfa,
s én hittem bennetek.
Testemet, az idő küldi bitóra,
s lelkem, nem látja szívetek.

Suttogó