Árnyék

Árnyék, mond merre vagy,

s a Te vigyázó ölelésed.

Mély reménytelenségben hagy,

s az útra, csavargó sziluettem vésed.

Árnyék, mond merre vagy,

mert nincstelen otthonom.

Szívemre izzó nyár fagy,

s ridegségben haldoklom.

Árnyék, mond hol keressem,

mert végzet vagy, lenned kell.

S hogy az emlékeim elfelejtsem,

tudom, csak úgy érhetlek el.

Árnyék, mond minek ide szó,

suttogásom, örökli a végtelen.

Ha a jobbik énem elhagyható,

leszek Árnyék nélkül, Én az egyetlen.

Árnyék, Árnyék, Ó Te csalfa,

s én hittem bennetek.

Testemet, az idő küldi bitóra,

s lelkem, nem látja szívetek.

Suttogó