Rekviem egy álomért.

S lőn az Ember, hagy legyek én is,
ki méltósággal válok azzá.
Mert hiába tanulok élni, mégis,
csak könnyeim tesznek szabaddá.

S lőn az Ember, aki nem gyarló,
mert szerénysége is, erény.
Apró vágyakat húz magára mint, takaró.
pedig a lelke nem szegény.

S lőn az Ember, kit vadnak szültek,
s Bábája lett, a sötétség.
De hitéből sose adott, a bűnnek,
hadd legyek én Barát,s nem ellenség.

S lőn az Ember, aki Szeret,
ki csak szívből élne, boldogságot.
S én csak ragyognék, ha Párom nevet,
mert ölébe tenném a világot.

Suttogó