Keresés ebben a blogban

2011. július 25., hétfő

Ez is vagyok...

Én vagyok a szó, a benned megszületett gondolat.
Táncoló fekete betűkben, a legmélyebb varázslat.
Így lettem érzésed, s kúszom pillantásod mögé.
S míg lelkeddel szeretkezem, válunk mi eggyé.

Én vagyok a hang, mely megtöri a csended.
Mélyen mellkasodban, érintem meg tested.
Álmot mesél, s ha kell lágyan ringat.
Mert őszintén kapod, a láthatatlan szavakat.

Én vagyok a boldogság, csilingelő kis nevetés.
Apró tréfa csupán, kinek sok, kinek kevés.
Huncut mosoly vagyok, s abban önzetlen.
Emlékezz rám így, s Te így élsz bennem.

Én vagyok a fájdalom, mit Te elveszel magadnak.
Hisz nem én adom, Te szaladsz falaknak.
Én csak megmutatom, s Te már érzed.
De a bánatot nem adom, s nem kell nekem véred.

Én vagyok az aggódás, a féltés virága.
A támasz s menedék, békédnek világa.
A gondoskodás mint oszlop, a semmiből feletted.
Egy könnycsepp a semmiből, ha bántották szíved.

S mi lehetnék még, mert érintés nem vagyok.
A szenvedély s vágy, temetője maradok.
A szeretet oltárán, ahol kereszt a tisztelet.
Semmiből vérzem, s áldozom létemet.

Suttogó

Szeretni....

Szeretni egy Angyalt, úgy mint egy halandó.
Nem tépni le szárnyát, neki a szabadság való.
S ha lenne szárnyam, bíz magamról letépném.
Rá tenném hátára, s boldogsága lenne enyém.

Szeretni egy Angyalt, túl a fájdalmakon.
Nem nézni merre tart, csak követni vakon.
S hogy honnan jött, ugyan kit érdekel.
Hinni mosolyában, s hogy sose múljon el.

Szeretni egy Angyalt, titokban messziről.
S megálmodni a reményt, a szerelemről.
Szeretni úgy, ahogy többet már soha.
Ő jusson menybe, s én érte a  pokolba.

Suttogó

Talán

Nincsenek nemes vonásaim,
az élet edzette arcomat.
Lelkemben az alázat, építi falaim,
érdesre csiszolta az idő hangomat.

Nagyságom oly szerény,
hogy nem látom benne magam.
S integet távolból a remény,
hogy hagyjam hátra a múltam.

Erős kezeid érezném hátamon,
s haladnál lassan előttem.
Legyen ezer teher vállamon,
árnyékod mindig utolérem.

Cseréljünk sorsot, vállalom tied,
míg te enyémmel osztozol.
S én szívembe vésem neved,
különbségünk lassan haldokol.

S az "én" és "Te", ravatalán,
"mi" boldogan könnyezünk.
Mert nincs köztünk a "talán",
mi a biztos felé lépdelünk.

Suttogó

Mitől szép?

Mitől szép a virág, ha fájdalom nevelte.
Ragyognak szirmai, pedig a bánat öntözte.
Könnyekkel mosta le a port, a száraz levelekről.
Halk ima az életről szólt, s a szeretetről.

Mitől szép a virág, ha sírja a szerelemnek.
Délcegen feszít emléke, a gyönyörű szemeknek.
Halovány kép a reményről,s hogy minden mulandó.
S ha nem szeretsz tisztán, a legszebb érzés is halandó.

Mitől szép a virág, hisz nekem csak Ő van.
Ezer közül Ő az egy, elkísért poklomban.
Attól szép e virág, hogy neki adtam szívemet.
Általa színes a világ, mert Ő csak engem szeret.

Suttogó

2011. július 12., kedd

Mikor.

Mikor csak fogantál, már faragták pálcád.
A sorsod megtalál, s vándor köpeny lesz ruhád.
Láthatatlan szemek vigyáznak, s kísérnek utadon.
Kezek nyúlnak a semmiből, érintésüket érzed magadon.

Mikor megszülettél, már meg volt neved.
A nagykönyv lapjaira kerültél, s elkezdted életed.
Kaptál egy csomagot, de nem hátadra tették.
S ha bűneidben az megóvott, mások nem értették.

Mikor már éltél, s voltál ezerszer halott.
Akkor már nem féltél, hisz vetettél ezer magot.
A hosszú úton, hited volt kenyered.
S Te aratsz egy napon, mert életed vetetted.

Mikor már meghalnál, is élni fogsz örökké.
Hisz csomagodra találtál, s lettél mindenkié.
Mert tanultál, az ember alkotta sorsban.
S te egy voltál, de lettél ezerszer a csillagokban.

Suttogó


2011. július 7., csütörtök

Ott Keress....

Ha majd, elnyeli tekinteted a kékség,
s arcod a tóban tükröződik, mint szépség.
Ha majd, napfény táncol szép szemedben,
majd akkor , ott keress az emlékedben.

Ha majd, a szél szalad a nagy vízen,
s hullámokkal kacérkodik, de kedvesen.
Ha majd, ringat a lágysága szelíden,
majd akkor, ott keress az emlékedben.

Ha majd, bíbor az ég s fekszik a vízre,
s a kéket festi a vörös, az éj színére.
Ha majd, látod a holdat a nap ölében,
majd akkor, ott keress meg emlékedben.

Ha majd, megszületik az esti csoda,
s ezüst híd fekszik nyugvó tóra.
Ha majd, félszeg hold dobog szívedben,
majd akkor, ott keress meg emlékedben.

Ha majd, a csend ölel s ezer csillag,
s éjszakai takarón, csak neked táncolnak.
Majd akkor ott, megszületnék egy percben,
ahol én megtaláltalak, ott keress meg emlékedben.

Suttogó

2011. július 6., szerda

Mert változom....

Lelket éget a harag, s gyűlöli a szépet.
Fájdalomból fakad, s temet szerelmet.
Ürességre váltom, értéktelen gazdagságom.
S ha volt egy álmom, ma már csak gyalázom.

Meghalnak a mesék, s a hazug szavak.
Megfakuló gyönyörű kép, csak színe a papírnak.
S a csodás nyári zápor, feltépett emlékek.
Bennem haldoklik Ámor, s én tovább lépek.

Nem kell a szánalom, hisz van belőle.
Majd segít az idő magamon, mert kértem tőle.
Nem kell a mosoly, csak grimasz arcomon.
Ó érzés haldokolj, csak gyászod maradjon.

Hitvány világ szülj meg engem, s formázz.
Csak gyarlóság legyen bennem, testem csak váz.
A hamisság megtanít élni, s talpon maradni,
megtanít nem félni, s hidegen hazudni.

Suttogó

2011. július 5., kedd

Lennél e.


Ha lennék szál virág, lennél e a váza?
Lennék én magam a virágnak háza.
S ha lennék napsugár, fürdenél e bennem?
Nekem a Fény úgy kell, mint létnek az elem.

Nem tudok létezni s élni, pillantásod nélkül.
Ha látlak szárnyalok, s szívem az égig repül.
Csak a hangod halljam, s víz vagy a sivatagban
Érintésed el gyengít, s nincs erő az akaratban.

Meghalnék érted, ha csókod lenne az élet.
Ha hideg ajkamon, ajkad lenne a lehelet.
S ha pokolban is járnék, ott se nem félnék.
Mert ha szíved hívna, a reményért küzdenék.

Az idő szeret engem, s nekem adta a türelmet.
S Te élsz bennem, hatalom vagy sötétségem felett.
Félhomályos kis sarokban, mosoly van ajkamon.
Emlék mesél a csendben, s én hűen hallgatom.

Most nem karcol a gyertyaláng, csak ölelget.
Látom arcod benne, s elhiszem hogy szeret.
Csendben várok rád, a majd az új életemben.
Ezt még leélem, s megszületek Szerelmedben.

Suttogó

2011. július 4., hétfő

Így élj.

Mikor meghal benned, aminek meg kell,
s véget ér, akkor kell megszületned.
Cinkos mosoly szalad arcodon,  felébredtél,
a nincs meghalt, a semmiből ébredtél.

Most vagy erős, s örökre érzed,
tanultál megint, sose felejted.
Oly szép az ég kékje, s napnak fénye,
hisz a szív szabad, lelkednek örömére.

Lélegzel a szélben, s szárnyaid ereszted,
mert szállsz a létben, elmúlt végzeted.
Más nem érti, mert Te keltél porból,
úgy se érzi, hogy szíved dorombol.

Most élj, s így örökre csak magadnak,
ne add könnyeid, hazug szavaknak.
Mert Te vagy az egy, s mi nem osztható,
az érintés az ami megmarad, s elszáll a szó.

Suttogó

2011. július 3., vasárnap

Harangok szólnak.

Fázik a gyertyaláng, hisz hideg a hontalanság.
 Értem szól a harang,  nincs otthontalan szabadság.
Csavargója voltam, az Anyának s Asszonynak.
Örökké csomagoltam, s vágtam neki a világnak.

Kérges e földön, vajon hol lesz keresztem?
Az élet volt a börtön, de szabadságom lett a vesztem.
Kezem nem fogták, s nem vittek haza.
Őszülőkorom rám hagyták, s lettem mostoha.

Békés kertben kis virágot, úgy szerettem volna.
S a szívem boldogságot, csak a szerelemtől kapna.
Páromba lett volna, a legszebb otthonom.
S csak neki dalolna, szerelmes dallamom.

De vándor sorsom elkísér, s én megyek.
A semmiből kiáltás semmit nem ér, el nem veszek.
Hogy hazám nem lelem, se földben se Asszonyban.
Harangok szóljanak felettem, s nem fulladok kudarcba.

Pálcát tör a remény, de más nem teheti.
Mert az élet volt kemény, s mit adott elveheti.
De én tudom, hogy vagyok aki vagyok.
S harangom hallgatom, én ez maradok.

Suttogó