Keresés ebben a blogban

2011. július 25., hétfő

Talán

Nincsenek nemes vonásaim,
az élet edzette arcomat.
Lelkemben az alázat, építi falaim,
érdesre csiszolta az idő hangomat.

Nagyságom oly szerény,
hogy nem látom benne magam.
S integet távolból a remény,
hogy hagyjam hátra a múltam.

Erős kezeid érezném hátamon,
s haladnál lassan előttem.
Legyen ezer teher vállamon,
árnyékod mindig utolérem.

Cseréljünk sorsot, vállalom tied,
míg te enyémmel osztozol.
S én szívembe vésem neved,
különbségünk lassan haldokol.

S az "én" és "Te", ravatalán,
"mi" boldogan könnyezünk.
Mert nincs köztünk a "talán",
mi a biztos felé lépdelünk.

Suttogó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése