Keresés ebben a blogban

2011. július 25., hétfő

Ez is vagyok...

Én vagyok a szó, a benned megszületett gondolat.
Táncoló fekete betűkben, a legmélyebb varázslat.
Így lettem érzésed, s kúszom pillantásod mögé.
S míg lelkeddel szeretkezem, válunk mi eggyé.

Én vagyok a hang, mely megtöri a csended.
Mélyen mellkasodban, érintem meg tested.
Álmot mesél, s ha kell lágyan ringat.
Mert őszintén kapod, a láthatatlan szavakat.

Én vagyok a boldogság, csilingelő kis nevetés.
Apró tréfa csupán, kinek sok, kinek kevés.
Huncut mosoly vagyok, s abban önzetlen.
Emlékezz rám így, s Te így élsz bennem.

Én vagyok a fájdalom, mit Te elveszel magadnak.
Hisz nem én adom, Te szaladsz falaknak.
Én csak megmutatom, s Te már érzed.
De a bánatot nem adom, s nem kell nekem véred.

Én vagyok az aggódás, a féltés virága.
A támasz s menedék, békédnek világa.
A gondoskodás mint oszlop, a semmiből feletted.
Egy könnycsepp a semmiből, ha bántották szíved.

S mi lehetnék még, mert érintés nem vagyok.
A szenvedély s vágy, temetője maradok.
A szeretet oltárán, ahol kereszt a tisztelet.
Semmiből vérzem, s áldozom létemet.

Suttogó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése