Mikor meghal benned, aminek meg kell,
s véget ér, akkor kell megszületned.
Cinkos mosoly szalad arcodon, felébredtél,
a nincs meghalt, a semmiből ébredtél.
Most vagy erős, s örökre érzed,
tanultál megint, sose felejted.
Oly szép az ég kékje, s napnak fénye,
hisz a szív szabad, lelkednek örömére.
Lélegzel a szélben, s szárnyaid ereszted,
mert szállsz a létben, elmúlt végzeted.
Más nem érti, mert Te keltél porból,
úgy se érzi, hogy szíved dorombol.
Most élj, s így örökre csak magadnak,
ne add könnyeid, hazug szavaknak.
Mert Te vagy az egy, s mi nem osztható,
az érintés az ami megmarad, s elszáll a szó.
Suttogó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése