Változik az éjjel.

Sír az ég, csak este nyugszik kicsit.
Szánom fájdalmát, s látom könnyeit.
Így bánatos a világ, akár az elmúlás.
Hű társam ölelem, vigaszt nyújtó acélhangzás.

Altatom az éjszakát, s dallamra táncolnak csillagok.
A holddal tangózik a Jupiter, s arcán mosoly ragyog.
A szél leül hisz fáradt, csak a dalra bólogat.
S ezer csillag hullik szét, keresik párjukat.

Valami változik, hisz az éj egy csoda varázs.
Ott mélyen hol hideg volt, lángra lobban a parázs.
S a tűz mit látni vélek, táncolni a húrokon.
Asszonytestű szerelem, örökre lángoljon.

Most úgy szeretnék búcsúzni, s hagyni minden mulandót.
Egy új világba átlépni, s feledni szürkét és fakót.
Hisz színezem az éjszakát, a feketébe vörössel.
Ez a párperc az élet, össze olvad test a testtel.

S a csend, akár az ébredés, újra magam vagyok.
Lassan hullik le a kéz, az elrohanó hang után kutatok.
De csend van, a dalnak vége s kicsit meghalok.
Hogy újra szülessek, mint a dallal élő halhatatlanok.

Suttogó