Keresés ebben a blogban

2011. május 28., szombat

Vendég

Vendégem volt az éjjel, olyan ritka fajta.
Máshol nem szívesen látott, pedig nem ördögfattya.
Mint jó gazda vendégeltem volna, de ugyan mivel.
Az ágyam szélére ült, s nézett üres szemeivel.

Ő nem beszél, de hallod igaz gondolatát.
S érzed fekete köpenyből áradó, más világ illatát.
Nem kén szagú, s nincs Bűze sem.
Csontos kéz a fanyélen fakó, s még is eleven.

Mesélt a sorsról, s hogy az élet kegyetlen.
Mesélt a lélekről, s hogy az milyen végtelen.
Mesélt az álmokról, s hogy szerencsés a gyermek.
Mesélt az igaz útról s hogy mit higgyünk mi, elveszetnek.

Szent igaz, van mit elhagyunk s van mit elvesznek.
Szerinte az igaz, s érték, bennünk születnek.
Szerinte a halál, az ártatlannak megváltás,
s a bűnösnek büntetés, nincs megbocsátás.

És én nem féltem, megpróbáltam megérteni.
Ostobán kerestem tekintetét, pedig nincs neki.
Mélyen benéztem volna szemébe, s lássam amit kell.
De Ő csak legyintett, s ha letérek utamról lelkem viszi el.

S lám lám, itt az igazság ebben a gondolatban.
Hogy is jutunk mennybe, vagy végezzük pokolban.
Hogy van utunk s ha letérünk elvész bensőnk, ez furcsa.
Pokolra jutni könnyű, mert lelkünk a mennyország kulcsa.


Suttogó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése