Az Árva...

Árva volt a gyermek, s az anyja mindenki asszonya.
Ágya volt ezer, de sosem volt meleg otthona.
Árvának szülték, s nem kérdezték tőle:
Akarsz e jönni gyermek, árvaként e földre?

Nem tudta az Árva, ez az élet más,
Ételért Ő nem állt sorba, nem volt válogatás.
Megtalálta ikreit, az utca hozta el neki.
Szerette testvéreit, tudott még nevetni.

Sorsa a sorsa, így nem menekül,
Ha a gyermekévek elrohannak, Ő marad egyedül.
És az idő vas kereke nem állt meg soha,
Felnőtt hát a gyermek, rajta az utca pora.

Az élet nagy tanító, okosan nevelte,
Hogy miért jött a világra, lassan megértette.
A boldogok éljék életük, nyugodtan nevetve,
Mert Juszticia mérlegének Ő a másik nyelve.

A vak igazság sose látta, Árva barna szemeit,
Sors meg csak teremtette, az egyensúly elveit.
Nem volt Ő Jézus, mégis lelkét adta,
Hogy a világnak lehessen, egy Árva rabja.

Se ember, se isten, nem értheti világát,
Talán ezért van magánya, hogy nem találja párját.
Pedig tisztán tud szeretni, hisz Őszinte a lelke,
De testét az idő, s az élet megette.

Jól figyelj hát vándor, ha olvasod e sorokat,
Legyen egy csepp mosolyod, ha meglátod az Árvákat.
Adj neki egy pillantást, mert megfizetett érte,
Hogy te boldogabb lehess, Ő lelkét a pokolra vitte.

Suttogó