Csüngök az érintésen, mint harmat a fűszálon.
S hajolnék hozzád, mint fűzfa a festett vásznon.
Ragaszkodom a pillantáshoz, sétáltasd arcomon.
Ölelésem lángol, s én égek veled vakon.
Hinni akarok benned, s akarom vallomásod.
Hogy mi vagyunk, s hogy nincsen másod.
Hallani akarom sóhajod, az töri meg szívem.
S hogy vissza fordulok, mert nem engedted el kezem.
Úgy kiáltanék érted, s törném meg az éjszakát.
Haljam hogy jössz, s nem ajkad búcsúszavát.
Csókod nekem élet, s ajkamon nász tánc.
Lelked megérintett, s megcsörrent szívemen a lánc.
Porba hullt türelmem, s én kúszom utána.
Méltóságom eleresztem, s én fekszem a sárba.
Ne vedd el emberségem, hisz nincs másom.
Enged szerelmem vérezzen, s haljon meg az álom.
S én lemondok rólad, még vakon, még némán.
Sötétben bolyongok, csendben s árván.
De már talpon, s arcom emelem az égnek.
Kiüvöltöm fájdalmam, s vele együtt elengedlek.
Suttogó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése