Betűk hullnak ki énemből, s táncolnak a szélben.
Csendes tó víztükrén lesznek szavakká, s tűnnek el a mélyben.
S a jó iszap elnyel mindent, mi érték vagy szép lehet.
Én fuldoklom helyettük a sárban, s lettem üres lehelet.
Az R betű rumbát jár, a jó öreg Ragaszkodás.
S párja az A betű is csak teher, az édes Aggódás.
Az F betű rokizik a K val, s Félti Kedvességét.
De nem kell már e földnek, a Fájdalom sírva engedi el kezét.
Igen fájok, mert e szavaknak se vége se hossza.
A drága M betű, az O-t szorongatja.
Utolsó keringő, s a Megértés tűnik el az Odafigyeléssel.
S lesznek semmivé, a Bánat zokogva harcol a széllel.
S megannyi jó, mit kovácsolt az Erény.
Az S betű büszkén tangózik, míg a Z a szerény.
Csak egy tangó még, a születés és halál ritmusa.
A Szerelem s Szeretet, gyönyörű mozgásuk haláltusa.
Ennyi voltam Én, s lesz ürességem mérték.
Kik valaha akartak, az "igazt" nem kérték.
Most fájok, s gyászolom azt mi eredendő.
Hisz szép nem vagyok, s bennem ami marad az fertő.
Suttogó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése