Mint akit szembe köptek,
s fájdalom az arcomon.
Vakok vagytok emberek,
s hazug pálcát törtök hátamon.
De majd én cipelem,
s "féreg" terhem enyém.
Legyen hamis a keresztem,
de az őszinteségem erény.
S míg emlékét őrzöm,
lángba borult éjszakának.
S nem csak szánalmas öröm,
amit adóztunk a vágynak.
S míg emlékét őrzöm,
örökre enyém marad.
Az emlék az én börtönöm,
s boldogságom szabad.
De elárult a hamisság,
az érintetlen világban.
Hol az eltemetett igazság,
könnyező barna szempárban.
Suttogó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése