Felperzselt föld ez, szikes talajon,
száraz kóró árva.
Porkígyót bámul a csend,
figyel mélyen elzárva.
Nem a zaj hiányzik,
hanem az utána.
Mikor a sóhaj vágyik,
de hideg a párna.
Annyi minden elveszett,
s az is marad.
Kiégett pillantások,
s a hang a mélybe szakad.
Nem Te hiányzol,
hanem aki nem lehet.
S nem Én hiányzom,
csak ajkamon a lehelet.
Majd esőt hoz a szél,
s töri meg a csendet.
Akkor ültess virágot,
s becsüld meg a szépet.
Suttogó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése