A Sors elveszi.

Most gyűlölöm az estét, pedig néha várom.
Olyankor a sötét betakar, s a kabátom.
Mert árnyékom se követ, magam vagyok.
Éltem fényben, s még vagyok, de nem maradok.

A sors becsapott, pedig jó volt elhinni meséjét.
Hazudott boldog pillanatot, s meleg estét.
S én balga, hittem mert akartam neki.
Most röhög a markába, s mosolyom elveszi.

Vidd te szánalom, le szarom holnapom.
Rossz döntéseimért szenvedem, s a sorsot rugdosom.
Mert ember erről nem tehet, én vagyok naiv.
Rángatom láncaim, de átkom pokolra hív.

Miért is jó az, várni a felkelő napot?
Hogy aztán ellophassák, a Boldog pillanatot.
S mond miért jó, fürödni hold fényben?
Ha ez már nem otthon, mert reménytelen.

Ne feled soha, tested hiába erős szikla.
Ha lelked üveggömbjét, tőri az élet darabokra.
S te kapkodod szilánkjait, hogy meg tarts valamit.
S mire a földről felnézel, a lelketlenség elvakít.

Suttogó